Krishnamurti 1934-ben azt mondta: „Miért könyvekből akartok tanulni, miért nem az életből? Nézzetek szét, állapítsátok meg, mi igaz, és mi hamis mindabból a kényszerítő erőből és kegyetlenségből, ami körülvesz benneteket, és rátaláltok az igazságra.” Többször hangoztatott álláspontja szerint egyedül „az élet könyvét” érdemes „olvasni”,amelyben az életerő állandóan hullámzik, és amit képtelenség a gondolatok börtönébe zárni. Az összes többi könyvben csupán másodkézből származó információkhoz juthatunk hozzá. „Az emberiség történetét magunkban hordjuk. A nagy mennyiségű felhalmozódott tapasztalat, a mélyen gyökerező félelmek, szorongások, fájdalmak, örömök és mindenfajta hitek mind-mind évezredek alatt halmozódtak fel az emberi tudatban. Mi magunk vagyunk a könyv.” Az a könyv, amelyet az olvasó most a kezébe vett, Az élet könyve; Napi meditációk Krishnamurtival, ahhoz hasonlatosan halad gondolatról gondolatra, ahogy beszédeit építette fel Krishnamurti. Általában a figyelem témakörével indít, rátér a beszélő és hallgatósága közötti kapcsolatra, végül természetes könnyedséggel érkezik el azokhoz a dolgokhoz, amelyek sorra emelkednek tudatunk felszínére az élet feneketlen mélységeiből. Életének utolsó napjaiban, 1985-ben az alkotó erőről és egy gyökeresen új élet lehetőségéről beszélt. Ez a könyv e témakörnek szentelt gondolataiból tartalmaz szemelvényeket. Tanításaiban jó néhány téma többször is visszatér. Az emberi lét mindent átfogó megfigyelésének ideája lebegett szeme előtt, ami kapcsolatot létesít az élet minden aspektusával. Az élet könyve egy éven át minden hétre új témával szolgál. Minden gondolat hét nap alatt, napról napra bontakozik ki.